Úgy látszik mégsem.

Azt terveztem, mint az előző bejegyzésben le is írtam, hogy nem fogok most hosszan az életembe bonyolódni, de úgy látszik muszáj lesz.
A küldetésem végzése közben akarva-akaratlanul megakadt a szemem egynéhány bejegyzésen, amit millió éve írtam, és kicsit megmosolyogtam magam.

Az igazság az, hogy nem is tudom, de megváltoztam... Illetve nem ez mégsem igaz. Csak végigolvasva az ezelőtti bejegyzéseket néhány dologról, mindig elmosolyodtam és megsimizgettem a a buksimat, hogy milyen marhaságokat írtam. A bejegyzések egy részét, amik nem érdekesek és nem jelentősek viszont le fogom törölni, mert ami unalmas, azt minek erőltetni? Új érzéseket szeretnék leírni, amik főleg az örömködés kategória tagjai, és talán még majd sikerül is. A blogomat nagyon szeretem, és bár nyolcezer évente egyszer jut eszembe írni is nem fogom megszüntetni, mert néha napján jól jön.

Szeretek írni.

Szeretem leírni az érzéseimet, és kicsit drámaibb, novellisztikusabb külsőt adni nekik. Szeretem, hogy meséket írhatok, habár elég véresek tudnak lenni... khm... álltalában elég véresek, és végül szeretem megosztani azt, ami a szívemet nyomja, habár biztos vagyok benne, hogy sokan nem követik a blogomat. Mégis jól esik.


Na ennyi az ömlengés mára :)

Jesszus

Te jószagú úr isten mennyire régen jártam erre...

Normál esetben sokáig időznék, írkálnék, olvasgatnék és sírnék az eddigi bejegyzéseken, de most küldetésem van, úgyhogy nincs időm. Olvasni az életemet úgysem olvassák annyian, asszem... Nem tudom, mindegy. Majd ha lesz kis szabadidőm írok persze, abszolúte, de most küldetés van és nincs idő. Puszi nektek :D

Adventure Time ... ehm Fail...

Csóóókolom! 

  Jó estét kívánok kicsi és nagy nézőimnek. A mai témánk Alice és az én Drááága jó kis kalandom, melyet karöltve szerdán éltünk át. Maradjuk már az elején annyiban, hogy Pofára esés volt a javából! 

  Nos hol is kezdjem? A dupla angol óránkon mindketten szenvedtünk és olyanok voltunk, mint két agyhalott zombi... Remek! Aztán én is meg ő is ettünk egy egy szendvicset Kyrie és Sodom jóvoltából (hálistennek. Külön köszönet nektek.) és imígyen feltöltődöttebben... elindultunk vadászni. Mármint interjút kellett készítenünk egy áldozat segítő osztállyal, a kortárs agresszió pályázatunkhoz, de ebbe most ne menjünk bele. Lényeg a lényeg, nekiindultunk a Tizenegyedik kerület Mordorhoz hasonlító zugaiba, hogy tökélyre fejlesztett kérdéseinkkel verbális erőszakot tegyünk az embereken. Elmásztunk az segítőnk által küldött e-mailban szereplő csooooddddááálllllaaatoooos helyre. Egy órát caplattunk a sárban és a vízben, az esőben, mire eltévedtünk vagy háromszor. A térkép az tök mást mondott, mint kellett volna neki, ráadásul az összes utcatáblán vagy nem volt házszám, vagy az volt, hogy "9-11". Aliceel komolyan kezdtünk megijedni és a magunk szórakoztatására furcsa teóriákat kezdtünk gyártani egy háztömbnyi terroristáról, de ebbe szintén ne menjünk bele (Majd péntek este egy sör mellett, mondaná a biosz tanárunk). 

  Szóóóval! Mire keserves, rohadt, fárasztó, elviselhetetlen utunk után végre megérkeztünk a főhadiszállásra (egy néni át akart vezetni minket a Moszkva térre, ami azért valljuk be, hogy hét megálló volt villamossal), jött a pofátlan gonoszság! Bemegyünk a Recepcióra végre boldogan, és leállunk az Informátorral beszélgetni, aki közölte velünk, hogy ez nem a főhadiszállás, mert elköltözött, és amúgy bocsi, de szerdán nincs nyitva. Na ennél a pontnál néztünk egymásra bajtársammal, amolyan Mi a faszért másztunk el ide? arccal. Az informátor beavatott a rejtelmekbe, miszerint (az e-mailban az volt, hogy a félfogadás kedd, szerda), csak SZERDÁN nincsen félfogadás. Hát mondom Alicenek ezzz egyszerűeeen fantasztikuuus! Lefotóztam a bizonyítékokat, hogy már rajtunk kívül álló okok miatt nem tudjuk megcsinálni azt a rohadt interjút. Az informátor továbbá közzé tette, amelyet már eddig is tudtunk, hogy az Áldozat Segítőt képtelenség felhívni, ugyanis nem veszik fel. Hát mondom... Akkor, ha éppen öngyilkosságra készülök, ezek nem veszik fel, simán meg is ölhetem magam!?

  Na mindegy. Ott hagytuk a KamuFőhadiszállást, és felszálltunk egy villamosra, ami a Szélci Kálcin állt meg, de aztán a Móricz Zsigmond körtér után leesett mindkettőnknek, hogy a Móriczon megáll a 173-as, az meg csiliárd utazás után, de hazavisz! Úgyhogy leszálltunk a Gárdonyi utcánál, aztán ott meg fingunk nem volt, hogy merre kellene a megállót keresni, mert momentán az egész kanyarodó sáv fel van túrva, mintha Kis Vakond eltévedt volna ._. No lényegtelen. Nézelődve sétáltunk, mire Alice mögöttem egy olyat sikoltott, hogy mindenki felénk bámult. A sikoly oka, egy a falra festett hosszú jelkép volt, amit ez az állat minduntalan gyűjt. Lefotózta, de közben összemocskolta a cipőjét. A buszmegállót nem találtuk meg, mert semmi nem ott volt, ahol lennie kellett pontosan Kis Vakond miatt... Alice megállt, az egyik buszmegben, amíg én nézelődtem a Dunára a korlátnál állva, majd siránkozva felém fordult. Lehajtott fejjel a telefonját büngyürgetve lépkedett felém, és csak én észleltem a felénk száguldó biciklist. Rákiabált Alicere, hogy álllljáál! Mire megtorpant, az orra előtt meg elsüvített egy bicós százhetvennel! Oké. Életünket már majdnem elveszítve ez a jómadár mondta, hogy menjünk át a Szabadság hídon, a napunk már úgyis elbaszaribntódott. Mondom oké. Nekivágtunk hát a fémmonstrumnak, és közben gyorstalpaló tanfolyamot tartottam a Dunán elhelyezkedő hidak sorrendjéről. Átérvén, megbeszéltük, hogy ha nem találunk olyan buszt, ami jó helyre visz, akkor beszállunk az út szélén indokolatlanul elhelyezett és szerencsétlenül árválkodó liftbe. Mert ott van egy LIFT! 

  És ezzel a nyüves lifttel érkeztünk el történetünk lelki fordulópontjáig, mikor is én azt hittem, hogy összepisilem magam rémületemben. De ne szaladjunk előre. Szóval, mivel buszt nem találtunk besántikáltunk a liftbe Aliceel, megnyomtuk a Csukódj be köcsög! gombot és a mínusz egyes meg a mínusz kettes gombot, biztos, ami biztos. Nos, el is indult a lift, Alice máris megszólalt, hogy Amúgy emlékszel, hogy én nem szeretem a lifteket? Mondom magamban, itt helyben megőrülök ne idegesítsél! Akkor minek szálltunk be, kérdeztem, de ő meg csak mondta, hogy Hát már mindegy. Okéés. Még hozzá tette: Remélem nem ragadunk be!. Hát... 

  Tűdű. 

  Az történt ugyanis, hogy szépen leszánkáztunk pont egy liftnyit a lifttel, és aztán ott nem volt semmi csak a beton. És az ajtó nem nyílt ki. Páni félelem fogott el, már átsuhant az agyamon, hogy oké, hívjuk a tűzoltót, Alice sikoltott megint, ha jól emlékszem, aztán egy barátságos nyikorgással, mögöttünk kinyílt az ajtó. Na mondom itt én most meghalok kész! Kiestünk a liftből és végre nyugodt szitkozódással tapasztaltam, hogy okéés... semmi gááz... miinden okééé... Szuu szá! Azt mondja a hülye mellettem, bár én vagyok a nagyobb hülye, hogy belementem: Most szálljunk vissza és menjünk le a mínusz kettőre. Mondom oké. Lent minden stimmelt. A híd alatt ment át a villamos, ott volt a megálló. Alice meglátott egy kaja autómatát, és kislányos lelkesedéssel kezdett apró után kutatni, amit sikeresen meg is találtunk, kemény 90 forintot, majd ebből a pénzből egy ujjhossznyi kókuszos rudit tudtunk venni. Lelkesen elfogyasztottuk azt, ami fogunk hegyére se volt elég, aztán elszálltunk a villamosra, ami a Jászai Mari térre vitt volna, de mikor áthaladtunk az Erzsébet híd alatt/mellett/felett/nem tudom hol akkor kajánkodva néztem Alicere, hogy szálljunk le és sétáljunk be. Hát meg is tettük. Közben ez az állat azt hitte száj fertőzést kapott a kókuszos rúdtól. Aztán mikor elértük a fehér hidacskát rossz oldalon mentünk fel először, aztán a híd alatti horrorisztikus és undi részen átmentünk, majd végre jó helyen értünk fel. Mivel ott is éppen Kis Vakong garázdálkodik, le kellett másznunk egy aluljáróba, ahol egy csávó dobolt. Na ott leálltunk öt percre, hogy a lejány okosan videóra vegye, aztán vééégre valahára fáradtan felszálltunk a buszunkra és hazaszáguldottunk.

Tanulság?

Ne higgy az e-mailoknak. És mindig nézz a hátad mögé a rohadt liftekben!

Köszönöm a figyelmet én ennyi lettem volna mára. 

A pultoslánynak a szokásosat, és a fényképek hamarosan érkeznek! 

Rájöttem!

Nos, hol is kezdhetném? Először is egy faaantasztikus Conon vagyunk túl, jelentkeztek árnyaltabb rosszul sikerült momentumok is, de nagy többségben inkább annyit mondanék, hogy WOOAOAOAOAAHAHAHHAH!

Nade csapjunk is bele a lecsóba.
Cp: Hüh, ez már az legárnyaltabb része az egésznek, mivel a gyártmányozás közben sikerült néhányszor olyan szinten felidegesítenem magam, hogy arra szó nincs. A kesztyűmet három napon keresztül nem tudtam megcsinálni, és ez a legrosszabb része volt! A sapó meglett könnyen, a mellény nem volt nehéz, a nadrágot kölcsön kaptam, a karddal eljátszottam, szemüveget hála Dorcinak szereztem... Ám most, hogy újra nézem a képeket rá kell jönnöm egy durva egyetemes hibámra... Az ingemet kitűrve felejtettem, így (és most Dee-chant idézem) úgy néztem ki, mint egy elbaszott bkv ellenőr. Na ne! A rohadt életbe... Legközelebb, ha Finn leszek, tutkó betűröm valahova, ahol nem látszik...

Program: Reggel korán keléssel és lábban lévő hihetetlen bugival kezdődött minden, annyira be voltam izgattotulva az egész sztorira, hogy nem tudtam már visszaaludni sem (és itt most zárójelben kijelenthetem, hogy at the moment nagyon nagyon fáradt vagyok!), ezért inkább összekészültem és tűkön üldögélve vártam, hogy basszus, indulás!
Odaérvén találkoztam hű jobkezemmel G-channal, aki örömmel fogadta szintén hasonló lelkesedéssel az én pörgési szintem tetőfokig hevített tulajdonságait, majd mikor azt mondtuk, hogy mi Mamutban öltözünk át lelkesen vezetett végig a folyosókon az utolsó emeletig, hol drámai szerencsétlenkedés árán sikerült végre normálisan felölteni a jelmezt. Egész. Úton. Azon. Fostam. Ne. Hagyjak. Otthon. Semmit! És sikerült! Fuck yeah!
Mivel elment a kedvem az írogatástól, és amúgy is nagyon fáradt vagyok, most csak összegzés kép annyit mondok, hogy durva jó Con volt. Elpusztultunk a fájdalomtól a végére, annyira lezsibbadt mindenünk, de tömérdeket röhögtünk, megfogtam Lokit (hogy hol az nem publikus xD) ölelkeztem Marshall Leevel, teliettem magam a Mc-ben és talán legutolsó és legjobb élmény ként, nagyon boldogan jöttem haza.

Fantasztikusan király élmény volt. Aki nem jött azt hiányoltuk, aki ott volt, annak örültünk.


Mára ennyi voltam
(bocs a hivatalos szövegért, de Hollywoos Hírügynökséget néztem xD)
szóval, majd legközelebb találkozunk.


Így a végére még annyit: SZEXIK VOLTUNK!


A pultos lánynak adjanak borravalót, nekem pedig légi csókokat. Jóéjt!

Az élet nagy igazságai 1.rész

Nem tudom, hogy valaki rajtam kívül elvetemült-e annyira, hogy leüljön a kádba, eresszen egy hattttalmas adag meleg vizet és a habokban elmerülve kezdjen neki a tanulásnak.

Na, hogyha van ilyen érdeklődő s kicsit elszállt delikvens rajtam kívül, azt biztosan megtapasztalta már, hogy a kád, a forróvíz és a teszem azt mondjuk Irodalom tanulás igen kompatibilis kapcsolatba tud lépni. Ennek (szerintem) pár nagyon nagyon egyszerű oka van:

1. A forró/meleg víz olyannyira éberen tart, mikor leég a lábad, hogy eszedben sincs elaludni.
2. Ha már a kádban ülsz, nem fogsz kiszállni a melegből azért, hogy behozzad a telefonodat, vagy az MP3-adat szórakoztatás képpen. Mindig azt szórakozol -ez esetben tanulsz - ami éppen a kezed ügyébe kerül, mert ha meleg a víz, gyorsan fürdeni nem lehet.
3. A meleg víz felpezsdíti a vérellátást a testben (ez biológiai tény, fogadjuk el :D) ezért az agyadban több vér áramlik át, nem leszel olyan álmos, és kicsit fogékonyabb is vagy, muhah!
4. Miután kiszálltál a kádból és az én esetemben mondjuk még a hajad is vizes esélytelen, hogy elaludjál, mert a hideg megcsap és a libabőr által fellépő impulzus sem hagy relaxálni.
5. Ha megfürödtél, és ott tanultál, utána még tanácsos átismételni párszor, mondjuk az ágyon fekve. Ezt hívom én "Álmodból felkeltenek is tudnod kell" kategóriás tanulásnak. Nem egyszer esett meg, hogy tanultam, elaludtam, illetve csak elbóbiskoltam, s mikor felébredtem az utolsó eszemben járó dolgot kiáltottam. A jelen helyzetben például azt, hogy: Az alkotmány bíróság 15 főből áll és 9 évre választják őket. (Milyen szép tantárgy ez a Sajtó és Nyilvánosság, ugyeee? :D)
6. És egyben utolsó tanulsága a kádban fürösztésnek, hogy utána már nem kell fürdeni. De tényleg. Friss vagy, illatos, simis a bőröd (bár én majdnem meggyilkoltam magam fürdés közben...) és a hajad is puhán libeg.

Tehát, konklúzió: Kádban tanulni, JÓ. Tessék kipróbálni, tessék élvezni. Van amikor beválik. Van amikor nem. Hogyha nagyon kómás vagy és még este tízkor akarsz tanulni a kádban, akkor azt nem javaslom, mert olyankor a meleg víz selymes simogatása olyan szinten hatalmába kerít, hogy elalszol.


A pultos lánynak adjanak borravalót, kellemes habfürdőzést és jó éjszakát!

Hát mán megint itt vagyok!

Nomániménemá!

Szóval, ismételten köszöntöm itt a kebellel illetve pénisszel rendelkező ki közönségemet (mauhahahah xD). Mai témánk, hogy én mennyire utálom ezt a kretén sulirendszert, és hogy milyen csodálatosan okos dolgokkal tudjuk elütni az időnket, mikor nem jut eszünkbe semmi, illetve esetemben, mikor éppen rohadtul nem akarunk tanulni :D

Szóval. Az iskola téma: Gyerekek, mi a frász értelme van annak, hogy három év alatt kell megtanulnunk a béka segge alól középfokú nyelv vizsgázni? Én nem értem! Ha megkérdezném az angol tanáraimat, tuti, hogy nem azt mondanák: "Hát Dia, én három év alatt tényleg eljutottam a középfokú szintre". Ilyen nincs! Egyszerűen ha valaki ezt mondja nem hiszem el neki!
Nem lehet megcsinálni, főleg akkor, ha minden gondod nagyobb mint az angol tanulás. Én személy szerint már magát a nyelvet se szeretem sőt, még rondának is találom. Oké, értem a sztorikat, amiket akarok, tudok így olvasni, és filmekben is értem a szöveget. De attól még nem érdekel :o Nem fogok megtanulni kismillió valahány értelmetlen szavat, csak mert valaki azt mondja :o Tanulja meg a hóhér... érdekel is engem... Oo.

Na a rendszer ellen lázadásból ennyi elég is mára! xDD

Aszongya. Éhes vagyok és ez már rossz itt eredendően, mindjárt hozok magamnak csirkepaprikást, csak abbafejezem ezt a dolgot.

Tehát. Csodálatos okos és kretén dolgok, melyekkel mindenki el tudja ütni az idejét amiiiikor csak akarja .D Ilyen például a blogok és memek világa, akiket én személy szerint nagyon szeretek, mert cukik. A másik rész, pedig amikor facebookra kiírsz valami értelmetlen, és funkció nélküli üzenetet, tettem én kettőt is ma délután. Az egyik az a bizonyos, ominózus "Vattacukor" mely lassan az ikonommá válik. Nem szeretem annyira a vattacukrot, hogy mindig elepedjek érte, csupán finom és király mondani. Meg vicces szó is. Hasonlít a cipőfűzőhöz... Dot.

Pöpöpöm. A második ilyen kaliberű dolog, hogy hétvégén, azaz vasárnap délután, mikor éppen pocakfájás és Ace Ventura 2 közepette feküdtem anyu combján, míg ő a fülemet piszkálgatta, elbambultam a karja alatt tesóm légelválasztó micsodabigyójára ami ilyen szépséges virágos mintás dolog, lényegtelen. Mikor anyu lejjebb emelte a karját, a szemem félrefókuszált. Az...őőő... jobb szemem a térelválasztó biszbaszt nézte a másik meg anya karját és így: "Ó bmeg, bekancsultam, ja nem minden okés!".

Ezt az értést mindenkinek tessék kipróbálni, baromi jó dolog :DDD

Nos, asszem ennyi lennék mára, húzok enni, mert már csönget a szemem, Dávid meg ül a padlón és nyafogázik.

No csocsimocsi :D

Mindennek vége!

Ó na, nyugi nincs semmi baj, csak lelkiekben. Nem akarok meghalni, nincs depresszióm, épphogy a fejem fáj egy cseppet. Viszont amúgy tényleg mindennek vége. És ezt az évet a világ direkt az én kiszúrásomra készítette! 

Kezdjük az elején. Mint mindenki tudja, 2012.12.21 (vagy hogy) világvége! Itt rögtön mindennek vége, ezzel együtt kell élnünk, ezt el kell fogadnunk mind meghalunk, szevasz. Mindenkit szeretettem! 

Mint látjátok a világ kapásból két három dolgot cseszett el. Egy, tesóm nem éli meg a 21. életévét, mert 23-án született! Kettő, nem kaptuk meg azt a nyomoronc szombatot, pihenni! Három, mind meghalunk. Kapd be Napkitörés, de tényleg!

Mivel a legnagyobb dologgal kezdtem, most jöjjenek az apróbb, de (számomra) sokkal mélyen szántóbb dolgok. Nos hol is kezdhetném? Vége a Katekyo Hitman Reborn mangának és ez annyira szívszorítóan szar, mensi időszak alatt (Kapd be Mikulás jó mélyen!), hogy azt el nem tudom mondani. Mi az, hogy vége?! Miért van vége!? Hát még innen hatszor lehetne tekerni, új karik jöhetnének, úgy karik mehetnének, régiek halhatnának, időt utazhatnánk! Innen még hatalmas tárháza van a lehetőségeknek! Ássuk el a rajzolót... ._.

Következő hasonló kaliberű dolog, hogy a Bleach mangának is hamarosan vége, amiért azért annyira neeeem kááár... mert már olyan szinten el van húzva szerencsétlen nyomorult sorozat, hogy már én haragszom, pedig imádom! Ráadásul most még ki is derült erről a szerencsétlen Ichigo gyerekről, hogy a nem tudom kije quncy... ._. Idegesítsetek már. Mindjárt ahhoz az erőszinthez érünk, hogy meg*aszta egy vámpír ezért napsugarakat fingik, és ezzel mindenkit legyőz. Ecsém... Túl spirázzuk azért...

Ömnömnömn... Harmadik szívfacsarás... Mi lesz így velünk? Mindenki kedvenc rohadék orvosa, Md.House abbahagyja a Tv2 praktizálást és vége! Értitek ti ezt? Kampec a sorozatnak... Mit fogok én nézni unott óráimban? Semmi Wilson ugratás, se megjegyzések a többiekre. Semmi szívatás, nincs több "Mindenki Hazudik"... Vége :( Gyújtsunk gyertyát érte!

A következő ilyen kaliberű, és a legeslegeslegeslegroszabb dolog, hogy egyes sejtések szerint az én drága bálványozott és hőnszeretett Odaátom is lassan elérkezik a végére... És ez az a pont, ahol így nem engedem. Hát! Nem szabad, nem lehet, kell még kell kell kell! Akarom ._. Nekem erre szükségem van. Komoly elvonási tünetekkel küszködöm, ha nem tudok nézni! Ne legyen még vége! Könyörögööööm :(

Akkor minek van még vége? Ömhn... 

Elméletileg, és ezt nem tudom alátámasztani, de szerintem a Született Feleségeknek is hamarosan vége. Hát már annyira úgy néz ki.. Momentán, minden jól van, mindenki boldog. A hullát elásták, a pert megnyerték, aki szeret az megint szerelmes, aki utál, az kibékült, aki jegyes házasodik... Szóval minden túúúlságosan is klappol! Ne legyen vége! Min fogok én órákat sírni? Ez nem oké... heh!

Azt hiszem úgy nagyjából ennyi az annyi, amennyinek vége. És ezek nagyon elszomorítóak, viszont hál istennek van rengeteg dolgok, ami csak felvidítani tud! Vagyok én (ez már önmagában jót jelent, míg élek remélek) és vannak a barátaim, és van csokiszósz, és van tejszínhab és van PewDiePie és van WolfEinstein (esős napokon pont jól fel tudod magad spanolni rajta .D) és van internet, és vannak könyvek, és van Wattacukor és van szerepjáték, és van varrás, és van kalap, van Con, van palacsinta, van Showder Klub (annak még nincs vége xD Muhahaha!) van Naruto, van Blazer Drive...

Tehát élvezzük ezeket, amíg tudjuk, mert mindezen szép és jó dolgok ellenére a világnak akkor is vége lesz Decemberben!

A pultos lánynak adjatok borravalót, ragadjátok meg a sót, menjetek hordókra vadászni, és strand labdázni amíg tehetitek, mert Decemberben mind meghalunk. 

Csókolomsztok!

Become a Bro today!