Na, csak rájöttem, mit is kéne hablatyolnom, most, hogy K.A.P.-ot néztem Jútyúbon... Eszembe jutott, egy nem is olyan régi álmom, talán két hete pénteken álmodtam ezt... Pont amikor késésre álltam. Az volt, hogy egy folyosón rohangásztam, egy nagy könyvel a kezemben, és egy tollal, azzal a céllal, hogy mindenkivel aláírassam.
Békésen sétáltam a folyosón, hát nagyon nagy volt, a folyosó egyik végén egy raktár volt, ahová én nem mehettem be, viszont a humoristák onnan özönlöttek ki néha. A folyosó másik végén egy színpad volt, ahol éppen balett előadás próba ment. A folyosóról ajtók nyíltak különböző termekbe, ahol tanítás folyt, FELNŐTTEKNEK!!!
Egyszer csak, feltűnt nem messze tőlem Kovács András Peti, aki a kedvenc fellépőm. Mint az őrült, sprinteltem utána, és majdnem ledöntöttem a lábáról. Rám mosolygott - olvadás közeli pont - és nevetve aláírta a papírt, majd a következő jelenet játszódott le:
- N-n-ne-n-nem t-tudod, h-hogy itt v-van-e a-a Szomszédnéni Produkciós Iroda? - kérdeztem én, nagyon durván remegve, és izgulva.
- Persze, itt vannak - válaszolt, nagyon természetesen. - Ott! - mutatott fel a színpadra, ahol a balett előadás ment.
- De a-azok nők...
- És?
Elkezdtem röhögni, majd Peti elköszönt és bevonult a raktárban. Körbenéztem, és meg láttam Brutit. Őrülten rohantam utána, sikerült elkapnom, pedig nem egy könnyű szerkezetes ember. Aláírta a papírkámat, és megengedte, hogy megöleljem! Aztán mikor elváltunk, megtaláltam Felmérit is. Aláírattam a könyvemet, és elkezdtem Aranyosi Petit keresni. Mikor ráakadtam a tekintetemmel, éppen az osztálytermek mellett sétált, a raktár felé. Mondom magamban, én nem engedem, hogy ne írja alá... Sprinteltem utána mint egy idióta:
- PETI! PETI, PETIIII! - kiabáltam utána. Megállt, és hátranézett, én pedig örömittasan rohantam oda a füzetemmel, közben a teremből, aminek az ajtaja nyitva volt (-.-') bámult ki egy csomó negyvenes vén fószer, és látni lehetett az arcukon, hogy mi jár a fejükben: Most vagy kimegyek, és lecsapom a kis csajt, vagy behozzuk, és leütjük.
Miután elváltunk Petivel, rohantam tovább és megláttam Hadházi Lacit. Rohantam utána, de eltűnt a szemem elől, mire én csalódottan leültem a raktár elé. Egyszer csak, valahonnan előkerült Fábri Sándor, szőke (!) női (!) parókában. Nevetve oda sétáltam hozzá és az orra alá dugtam a füzetecskémet:
- Művész úr? Alá írná kérem?
Aláírta, én pedig mentem tovább, hátha rátalálok végre Hadházira, de semmi. Nem találtam meg, mert eltűnt előlem! T_T Sétáltam fel-alá a folyosón, és ismét megpillantottam Hadházi Lacit, de ekkor felébredtem. Fél nyolc volt... Hát mondom ez fa**a, el fogok késni. Gondoltam, nem, mégsem, megyek nem lesz gáz. Aztán belegondoltam, mi lenne, ha itthon maradnék, és tovább aludnék, hátha vissza jön az álom, lehet, hogy Mogács Danit is bele álmodtam volna, pucéron? xD
