,,Szálljunk át a Bécsi útra!"

  Mire is jó a Láthatatlan Kiállítás? Hát... pont erre! Ma délután, izgalomtól tocsogva indultam el a Bosnyák térre, ahol koccantunk Aliceal, vettünk neki élelmet, majd szépen felszálltunk egy buszra  és békésen eljutottunk a Zuglói Vasútállomáshoz. Leszálltunk, majd az 1-es villamos felé kacsáztunk. Míg vártunk a villamosra élvezettel táncoltunk "örömcsörgés"-st ahogyan a 2oo9-es Alice in Wonderlanban Johny Depp. Mikor jött a villamos elfoglaltuk kedvenc helyünket és békésen beszélgetve vettük utunkat a Népliget felé. Mikor Risa felhívott, hogy hol a fenében vagyunk, rájöttünk, hogy rossz helyen szálltunk le. Nagy vita keveredett ebből, mert a mi kis hármasunkból csak én tudok tájékozódni Pesten. Mindegy, mikor sikerült meglelnük Risát, gyorsabbra fogtuk a tempót és elszáguldottunk a kiállításhoz. Alice azon nyavajgott, hogy szomjas de amikor végre beértünk, már nem volt képes inni venni. Leadtuk a cuccunkat, szemüveg, pénztárca, telefon... stb. Besétáltunk a sötétbe, és Risa egyszer csak a fülemhez hajol és megszólal:
  - Rossz ötlet volt...
  - Mert? - kérdeztem vissza.
  - Mert félek a stötében...
  Itt beállt nálam az agyhalál, de aztán meggyógyultam. Sétáltam tovább és hirtelen neki estem egy palinak, aztán mentegetőzve megszólaltam: ,,- Bocs nem látok semmit!" Szépen haladtunk tovább, haladtunk, haladtunk, haladgattunk, és elértünk az "utca" részhez. Ott állt egy auto, oda mentem hozzá, szépen végigtaperoltam, majd felkiáltottam: - ,, Nézzétek!(!!) Egy Trabant!" Haladtunk tovább, a lakás részhez érve, besétáltam a konyhába. Géza oda szólt nekem:
  - Vigyázz! Ott egy szekrény!
Erre vissza kérdeztem:
  - Hol? - és egyenesen neki mentem a szekrénynek.
Mikor nagy nehezen, fájó homlokkal elérkeztünk a kiállítás végére már kicsit fény hiányom volt... Felszálltunk a lányokkal a villamosra, a legvégére, természetesen. Mondom Alicenak, hogy menjünk előre a helyünkre, jó, előre sétálunk, látjuk, hogy két eléggé kultúrálatlanul viselkedő kis kölyök ücsörög ott, és nagyban röhögnek. Megállunk, beszélgetni kezdünk, majd hirtelen Alice zsebéből kiabálni kezd egy hang = megszólalt a telefonja. A két kis hülyegyerek ezen nagyon elkezdett röhögni. Alicenek nem esett jól, hogy a csengőhangját figurázzák ki ezért úgy döntött átszáll az utolsó előtti kocsiba. Mi ketten Risával nem nagyon akartunk vele tartani, ezért Én megfogtam Alice ruhájának úját, Risa meg ráfogott egy hajtincsére. Alice félreérthetetlen gyilkos pillantásokat vetett ránk, és a két gyerekre. Az utolsó előtti kocsinak a tetejéről lógott egy tábla, ami azt jelzi milyen villamos és hová tart. A mi táblánkra az volt írva hogy: Bécsi út. Alice elgondolkozott majd felkiálltot:
  - Gyerekek! Szálljunk át a Bécsi útra! - a következő megállónál előre szaladtunk, majd nevetve gondoltunk vissza mindenre...
És mi a tanulság? Ha Láthatatlan Kiállításra mész, vigyázz, mert sokszor jöhet szembe egy elkóborolt szekrény.

Csóká^^